4 hetes terhesség

A 4. héten észlelhető a menstruáció elmaradása és a terhesség első jelei is megjelenhetnek.
Az első jelek lehetnek a fáradtság, az ingerlékenység, a hányinger és a mellek fájdalma. Ezeket már a megváltozott hormontermelés okozza.
Ha a fent említett tünetekhez újabbak társulnak, mint például a szédülés vagy a gyakori vizelési inger (mely egyébként általános velejárója a korai terhességnek), kezdhetünk gyanakodni. De ne keseredjünk el, akkor sem, ha nem észlelünk ilyen tüneteket. Ugyanis ezek hiánya sem jelenti azt, hogy nem történt megtermékenyítés, mert a kismamák nagy része ekkor még teljesen panaszmentes.
Mikor biztos a terhesség?
A terhesség akkor számít „biztosnak”, amikor már az ultrahangos vizsgálaton kimutathatóak az embrió életjelenségei.
Vannak olyan terhességi tesztek, amelyek már a fogantatástól számított második héten választ adnak a kimondatlan kérdésre.
Az otthon is elvégezhető vizeletvizsgálat a hCG-hormont mutatja ki, a pozitív eredmény az esetek 99%-ban szinte biztosra vehető. A negatív eredmény nem ennyire megbízható, az is lehet, hogy még nem termelődött elég hCG- hormon a szervezetedben. A teszt akkor mutat pozitív eredményt, amikor a hCG megjelenik a vizeletedben is!
Amennyiben a menstruáció kimaradt, érdemes megismételni a tesztet egy héttel később.
4 hetes magzat
A terhesség 4. hetében még nem magzatnak, hanem embriónak nevezzük a bennünk növő új életet.
A morula tömör jellege eltűnik és belsejében üreg keletkezik, melyben folyadék jelenik meg: ez lesz a magzatvíz.
A sejtek két részre különülnek el: azokra, amelyekből az embrió fog fejlődni, és azokra, amelyekből a méhlepény alakul ki.
Az embrió megkezdi a hCG hormon termelését, amely már megjelenik a vizeletben is, ezért a terhességi tesztek ezen a héten már viszonylag nagy biztonsággal tájékoztathatnak a jövevényről.
Fontos dolog a 4 hetes terhességről:
Természetesen biztosat csak a nőgyógyászod tud mondani, cikkünk csak tájékoztató jellegű információkat tartalmaz!